Érezzék jól magukat az új környezetben

A BME Nemzetközi Mentorcsapatának tagjai közül elsőként Ságody Réka osztotta meg tapasztalatait, munkájuk céljait és eredményeit a bme.hu olvasóival.

Mióta dolgozol a mentorcsapatban? Miért szeretsz a közösség tagja lenni?

2023 nyarán csatlakoztam a mentorcsapathoz. Már a próbaidőszakom alatt is nagyon sok segítséget kaptam a csapat tagjaitól. Azért örülök, hogy része lehetek a közösségnek, mert egy nagyon sokszínű társaságról beszélhetünk a mentorcsapat esetében. 

Mit tartasz fontosnak elsőként átadni a Magyarországra érkező külföldi hallgatóknak, szerinted mi a legfontosabb feladata a mentor csapatnak?

Szerintem nagyon lényeges tudniuk azt, hogy nincsenek egyedül és érezzék jól magukat az új környezetükben. Itt egy színes külföldi egyetemi társaságnak lesznek a tagjai, ha bármilyen kérdésük akad, el tudnak érni minket. Szerintem az adja egy idegen helyen a biztonságérzet alapját, hogy van kihez fordulni segítségért, útmutatásért.

Nagyon fontos feladatunk, hogy hidat képezzünk a külföldi hallgatók, és a magyarországi hivatali adminisztratív, valamint tanulmányaikkal kapcsolatos ügyeikben. Ezentúl pedig kulturális téren is segítsünk nekik megismerni Magyarországot és ami még fontosabb, egymást is. Lényeges feladatunknak tartom, hogy segítsünk az újonnan érkezőknek becsatlakozni a nemzetközi diákok alkotta közösségbe. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy színes programok szervezésével megteremtsük azokat az alkalmakat, ahol a hallgatók megismerkedhetnek egymással.

Milyen feladatokat látsz el a csapatban?

A mentorcsapatnak két nagyobb munkacsoportjában dolgozom, ezeknek tagja vagyok mentorrá válásom óta.  Egyik a MedHelp csoport, mely az egészségügyi oldalról támogatja a hallgatókat. Itt abban segítünk nekik, hogy könnyebben el tudjanak igazodni a külföldiek számára néhol bonyolultnak tűnő rendszerben. A diákjainkkal a kapcsolattartás alapvetően emailen történik, itt bármilyen problémájukkal megkereshetnek minket. Nemrég készült egy videó sorozatunk a fontos magyarországi egészségügyi tudnivalókról, melyet a mentorokkal közösen készítettük. Több ehhez hasonló, a hallgatókat segítő projekten dolgozunk a munkacsoportban. Több egészségügyi intézményben is előfordul, hogy nincs olyan orvos, aki beszél angolul, ezért egyrészt időpontfoglalásban is segítünk, továbbá elkísérjük őket, valamint fordítunk a két fél között. 

Ezen kívül a diákok hivatalos ügyintézéseivel foglalkozó munkacsoportban tevékenykedek. Mikor felvételt nyernek az egyetemre, egy hosszú adminisztratív folyamat veszi kezdetét. Abban vagyunk a segítségükre, hogy ezt a lehető leggördülékenyebben tudják végig csinálni. Bármilyen probléma esetén emailben tudnak megkeresni minket a hallgatók és ezen keresztül tudunk segíteni nekik. A munkánk egyik legfontosabb része, hogy az év folyamán rendszeresen fogadóórákat tartunk, amikor a hallgatók be tudnak jönni és le tudják adni a TAJ kártyára való jelentkezésüket, melyeket minden esetben leellenőrizzük, majd továbbítjuk a felelős állami szerv felé, akik aztán a TAJ számokat megküldik a Központi Tanulmányi Hivatalnak, ahonnan mi vesszük át őket. 

A két munkacsoportjaim mellett a mentorcsapat honlapjának folyamatos aktualizálásával is foglalkozom. Itt találhatóak meg különböző területekhez kapcsolódó segédanyagok és információk. Többek között űrlap kitöltési segédletek az adminisztratív ügyekhez, rövid- és hosszútávú szálláslehetőségek keresését segítő felületek, valamint az egészségüggyel kapcsolatos fontos információk is fellelhetők. Ezeken felül az International Week programsorozatunkon több esemény szervezésében is részt vettem.

Hogyan segítetek a diákoknak eligazodni a hivatalos ügyintézésben?

Van egy munkacsoportunk, ami kifejezetten ezekkel a problémákkal foglalkozik. Alapvetően emailen kommunikálunk a hallgatóinkkal, mivel ezen a csatornán leghatékonyabb a segítségnyújtás. Ezenkívül a honlapunkon teljes kidolgozott segédleteket találhatnak a hallgatók a szükséges adminisztratív ügyintézéseikhez.

Említetted, hogy az International Week eseménysorozat szervezésében te is részt vettél. Mi volt itt a feladatod?

Két szervezőcsoportban is dolgoztam az esemény előkészítése során: a Night of Wine nevet viselő eseménynek főszervezője voltam, illetve aktívan tevékenykedtem a Folk Night szervezésében is. Az előkészületek folyamán elsődleges feladatom volt az International Week főszervezőivel való kapcsolattartás, a szervezőség összefogása, koordinálása, valamint a határidők betartatása.

Milyen érzés volt az eseményt kézben tartani, mennyire értékelnéd sikeresnek?

Összességében szerintem egy nagyon sikeres eseménysorozatot tudhatunk magunk mögött. Mind a két szervezőcsapattal sikerült egy felejthetetlen programot lebonyolítani. Örülök, hogy ezeken nem csak részt vettem, hanem a teljes előkészülési folyamat részese is voltam. Kifejezetten jó érzés volt a programokat lebonyolítani, hiszen ilyenkor látja az ember megvalósulni azt, amin azelőtt heteken keresztül dolgozott. Hatalmas élmény volt látni, hogy egy-egy programon mennyi hallgatót sikerült megmozgatnunk.

Mi a legkedvesebb élményed a programsorozatról?

A számomra legemlékezetesebb az International Week folyamán a Folk Night nevet viselő eseményünkhöz köthető. A program népdalénekléssel kezdődött, ami megalapozta a kedvet a közös tánctanuláshoz. Itt egy olyan különleges hangulatnak lehettünk részesei amire még sokáig emlékezni fogok.

 

Meséld el kérlek a legérdekesebb munkáddal kapcsolatos történetedet!

Munkám során a legkülönlegesebb élményem egy kedves külföldi lányhoz kötődik. Nem sokkal azután találkoztam vele egy eseményünkön, hogy mentor lettem. Ezután néhány nappal írt nekem privátban, hogy tudok-e neki egy problémával kapcsolatban segíteni. A későbbiekben még többször megkeresett és mindig így köszönte meg, hogy segítettem neki: “Thanks my darling.” Mostanában is szoktunk eseményeken találkozni, ilyenkor mindig jókat beszélgetünk. Számomra ez nagyon sokat jelent, mert jól összefoglalja, hogy a legtöbben miért is szeretünk mentorok lenni. 

 

 

SR-BA 

Fotók: Baumann Attila, imt.bme.hu